CSALÁDI OTTHON - LAKÁS - HÁZ - PER ÉS ÁR VITA - CSALÁDI ÜGY

Közös képviselő elszámoltatása – ítéletek tükre 2013

A  társasházi épületekben zajló műszaki felújítások kárai mellett a társasházi közös képviselők elszámoltatása jelenti a tulajdonosi jogsérelmek nagy részét.

Magyarországon a bíróság indoklásait több ügyben ismertük meg – érdemes a gondolatok sorát a társasházi tulajdonosok számára teljesség igénye nélkül felidézni.

A társasházi közös képviselő elszámoltatása ma azon a lényeges alapon nyugszik, hogy az egyik fél jogosult, a másik fél köteles az elszámolásra!

Társasházak elszámolása

Az új Ptk. megemlíti, hogy a társasház különleges jogi képződmény.

Társasházi közös képviselő elszámoltatása a tulajdonosok közösségének joga.

Társasházi közös képviselő elszámoltatása a tulajdonosok közösségének joga.

Ez megjelenik az elszámoltatás vonatkozásában is, mivel a társasház közösségével szemben van elszámolási kötelezettsége a társasházi közös képviselőnek. (Tht.28.§)

Társasházak tulajdonosai részben kiszolgáltatottak a társasház közgyűlésének, részben joguk van közös képviselőt elszámoltató közgyűlés összehívásának kezdeményezésére.

Minden további lehetősége a társasházi határozat megtámadási lehetőségével függ össze.

Érdemes ismerni minden jogkereső társasházi tulajdonosnak, hogy lehetőség van a bíróságon a folyó perben (pl. közös képviselő elszámoltatása) Alkotmánybíróság eljárásának bírói kezdeményezésének előterjesztésére – ilyenkor a bíróság mérlegel az előterjesztésről.

Társasházi közös képviselő elszámoltatása csak megfelelő szakértelemmel, elsősorban gazdasági jogvitarendezés (gazdasági reálmediáció) útján célszerű. Ebben a kérdésben is szívesen állunk a jogkereső társasház tulajdonosok rendelkezésére!

Társasházi per kiváltó egyezségek – szakértői munkák

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!