A társasházi épületekben zajló műszaki felújítások kárai mellett a társasházi közös képviselők elszámoltatása jelenti a tulajdonosi jogsérelmek nagy részét.
Magyarországon a bíróság indoklásait több ügyben ismertük meg – érdemes a gondolatok sorát a társasházi tulajdonosok számára teljesség igénye nélkül felidézni.
A társasházi közös képviselő elszámoltatása ma azon a lényeges alapon nyugszik, hogy az egyik fél jogosult, a másik fél köteles az elszámolásra!
Az új Ptk. megemlíti, hogy a társasház különleges jogi képződmény.
Ez megjelenik az elszámoltatás vonatkozásában is, mivel a társasház közösségével szemben van elszámolási kötelezettsége a társasházi közös képviselőnek. (Tht.28.§)
Társasházak tulajdonosai részben kiszolgáltatottak a társasház közgyűlésének, részben joguk van közös képviselőt elszámoltató közgyűlés összehívásának kezdeményezésére.
Minden további lehetősége a társasházi határozat megtámadási lehetőségével függ össze.
Érdemes ismerni minden jogkereső társasházi tulajdonosnak, hogy lehetőség van a bíróságon a folyó perben (pl. közös képviselő elszámoltatása) Alkotmánybíróság eljárásának bírói kezdeményezésének előterjesztésére – ilyenkor a bíróság mérlegel az előterjesztésről.
Társasházi közös képviselő elszámoltatása csak megfelelő szakértelemmel, elsősorban gazdasági jogvitarendezés (gazdasági reálmediáció) útján célszerű. Ebben a kérdésben is szívesen állunk a jogkereső társasház tulajdonosok rendelkezésére!
Társasházi per kiváltó egyezségek – szakértői munkák